Adott egy Zsoltika, aki születésétől kezdve gyakorlatilag átalussza az éjszakát. Esetleg ritkán, ha valami nagy baj volt (hasfájás, fogfájás, rossz álom, betegség ) , akkor éjszakáztunk. És akkor érkezett egy MiniVinnie, aki inkább nappal alszik és éjjel legény. Persze van amikor fáj a hasa, de leginkább társaságra vágyik. Ami nagyon cuki tőle, de nagyon fárasztó nekünk, a nappal talpon levő rabszolgáknak. Főleg, hogy kétgyerekesként már nem akkor dől el az ember pihenni, mikor angyali arccal alszik a picibabája, mert akkor van az Apukám, Anyukám játszolunk??? .... hát persze Kincsem ( legalábbis megpróbálunk mindent megtenni, ami telik egy zombitól). Apukájuk nagyon jól bírja, nekem is van az a holtpont, amin ha átlendülök, Vinnievel a kezemben énekelve kergetjük Zsoltikát, csak a türelmet nem osztják olyankor bőkezűen. :( Valamelyik hajnalban , több átvirrasztott, átsétált, ringatott éjjeli műszak után az utolsó erőmmel felkeltettem a váltó társam. Bemásztam a pihe-puha illatos ágyba, lecsuktam..... volna a szemem, de akkor az én édes Nagybabám kinyitotta a szemét és a csalódottságtól, hogy nem az ő Apukája van mellette elkezdett zokogni és a keresésére indult. Meg is találta a nappaliban, karjaiban a síró Vinnikével rácsimpaszkodott a lábára. Én meg csak álltam ott tehetetlenül. A tompa agyam hirtelen nem akart engedelmeskedni, hogy kitaláljam a legjobb megoldást ..... az jutott csak eszembe, hogy lehet túl vállaltuk magunkat.... de akkor az anyaösztön beindult és már tudtam is mi a teendő ...... 2 perccel később már a összebújva aludtunk az én ZsoltiBabámmal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése