.....és meg is kaptam. Imádom, amikor a fejemre tapad a két kis kezével, teljesen ráfordul az arcomra, "hajahajahajaja" és másfél perc múlva, egy mély lélegzet után, alszik is. És ha próbálok szökni, azonnal kap utánam a két kis kezével. Csodálatos érzés! A házimunka meg tornyosul, de szerencsére a megértő férjemet nem aggasztja, sőt ha már csapkodnak a hullámok simán besegít. De neki is a kisfiunk teljes boldogsága és komfortérzete a legfontosabb, így nem is merül fel kérdésként, h ki élvez teljes elsőbbséget. Egy barátunk azt mondta, hogy a pszichológia előadáson az a mondat maradt meg neki a legjobban, hogy "egy gyereknek az első évében csak arra van szüksége, hogy boldog legyen, hogy nagyon szeressék a szülei, és egymást is". Többször eszembe jutott ez a mondat ha elbizonytalanodtam, hogy valamit nem jól csinálok. És ráébreszt, hogy mennyire apró dolog az, hogy elég popsikrémet kenek, vagy 140 ml helyett csak 80 ml-t evett, bármit csináltam kicsit sírdogált vagy mennyit aludt délután, mert utána belenéz a szemembe és egy nagy mosollyal jelzi, hogy minden rendben és szereti velünk az életet. De a legnyugodtabb akkor vagyok, ha a nap végén, mikor álomba merül mosolyog egyet, olyankor elönt a melegség és a nyugalom, hogy boldog volt azon a napon. És ez a legfontosabb az életben!
Már a kórházban elkezdődött a bújós alvás:
És persze otthon folytatódott :) :
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése