Születés

Valahogy mindig azt gondoltam, hogy a császármetszés biztonságosabb módja a születésnek. Sok véleményt, tapasztalatot hallottam, de valahogy rám 3 volt a legnagyobb hatással: Bambié, Kingáé és Eszteré. Az első kettő főleg azért, mert ott lehettem az ajtó előtt és hallottam amikor a 2 kis csöppség ,Roxi és Izike, először felsírt,  és mindkét anyuka olyan szépen beszélt arról, a fájdalmas de csodálatos érzésről, amit átéltek a természetes szüléssel. Eszteré pedig a sajnálatos tragédia miatt. De a rosszat elnyomtam magamban és csak a jókra koncentráltam és a terhességem alatt már jobban szerettem volna a természetes szülést. ( bár néha azért féltem is, nehogy valami baj legyen)

Elképzeltem/elképzeltük, hogyan lesz: este tévézünk, lehet hogy éppen a Szulejmán-t nézzük és akkor felsikoltok "ÁÁÁáááá" ez fájt és újra, elkezdjük mérni a fájásokat, rendszeresek, sűrűsödnek, kicsit megijedünk, hogy eljött az idő, de egyben nagyon is örülünk, hiszen vártuk már ezt a pillanatot. Hívjuk a szülésznőt, fogjuk a már hónapok óta összerakott csomagokat, bemegyünk a kórházba, több óra nehéz vajúdás, de együtt túl leszünk rajta és igen megszületik a mi KISBABÁNK!!!! Minden rendben. Zsoltika első 2 óráját hármasban töltjük szeretetben, harmóniában.......na ez az amiből semmi nem lett :(

2 dologtól tartottam a terhességem végén, hogy túlhordom a babát és emiatt valami baja lesz, és be kell feküdnöm a kórházba. Na mindkettő megtörtént. Bár szerencsére a Babának éppen nem lett semmi baja. 06.07 volt a szülés kiírt időpontja. 06.06.-án a doki azt mondta, hogy következő héten szerdán be kell feküdnöm a kórházba, és ha addig nem történik semmi, megindítja a szülést vagy császármetszést alkalmaz. Nagyon csalódott voltam! Olyan művi volt ez így. Kedden már tiszta ideg voltam, hogy szerdán lehet, hogy szülés lesz. Remegő térdekkel indultunk kora reggel a kórházba, de hamar kiderült, hogy beteg a doki, aznap nem lesz semmi. Sírtam, hogy ott kell maradnom, de azt mondták, hogy így a biztonságos.Naponta vérvétel, 3 CTG, vizsgálatok. Szerencsére jófej szobatársaim voltak, így elrepült a 2 nap. Közben lépcsőztünk, sétáltunk Kittivel ( aki bejött szülési fájdalmakkal, de minden megállt), csalogattuk ki a gyerekeket, de egyik sem akart még megszületni. Csütörtök éjszaka nem tudtam már aludni. Tudtam, hogy eljött az idő, az utolsó éjjelünk egy testben az én babámmal....

2013.06.14

Reggel 6-kor elmentem tusolni és kiálltam a szülőszobák előtti ajtóhoz, félkor megérkezett Zsolti. Életemben nem voltam olyan ideges, feszült, várakozással teli. Megjött a szülésznő. Ő sem tudott semmit, hogy indított vagy császáros szülés lesz-e. De elkezdtük az előkészületeket (beöntés, kanül, infúzió). És megérkezett a doki ( dr. Csapó Csaba). Megvizsgált és közölte a tényeket : semmi nem indult el, a méhszájam hátratekintő, kemény és nem tágult.......császármetszést javasol, de dönthetünk a megindított szülés mellett, de a 25 éves tapasztalata azt mondatja, hogy végigszenvedem én és a baba is a több órás nehéz vajúdás, után teljesen kimerülten, császármetszés lesz a vége. Mondta, hogy kimegy beszéljük meg. Egymásra néztünk az én Szerelmemmel és azonnal mondtuk, hogy maradjon és tegye, ami szerinte a legjobb. Kiment, hogy intézze a műtős csapatot. És akkor nagyon elkezdtem zokogni, nem ezt akartam, nem így és kijött rajtam a várakozás feszültség és, az izgalom, hogy minden rendben menjen és különben is Zsolti sem jöhet be, és mi lesz a Kisbabámmal!!!!!!!!Pár perc múlva jött értem a műtősasszisztens, meztelenre kellett vetkőznöm, csak 1 zöld lepedő volt az "öltözékem", befáslizták a lában, meg kellett innom valamit, de arra már nem tudtam figyelni, hogy mit. És fél óra múlva a rideg steril műtőasztalon ücsörögtem..... egyedül ....... reszketve a hidegtől, az izgalomtól és a félelemtől. Volt egy óra a falon, ami sietett egy órát, de először azt hittem jól mutatja, és nem értettem, hová lett egy óra. Csak a műtős volt még bent, akit Karesznak hívtak, elkezdte kipakolni a műtéthez szükséges eszközöket, olyan technikával, h ne érjen a steril dolgokhoz, ez pár perc volt, de nagyon lassan telt.....és nagyon rossz gondolatok kavarogtak bennem, hogy bejön egy őrült, nem tudok elmenekülni , ezekkel az eszközökkel megöl. Vagy ez a fura Karesz kaszabol szét. És akkor ő is kiment egy pillanatra, na az még rosszabb volt. Rám jött, hogy pisilni kell, de már nem mehettem ki. Megérkezett az aneszteziológus  (egy 50-es nő) és az asszisztense, elmagyarázta a dolgokat nagy vonalakban, már nem emlékszem mi hogy volt pontosan, megkaptam a tűt a gerincembe, nagyon félelmetes volt de nem fájt, mondta, hogy szóljak, ha zsibbadást érzek,vártam kicsit és éreztem valamit, mire mogorván közölte, hogy még nem érezhetem, mert nem nyomta be az érzéstelenítőt, na ez dobott az amúgy is jó lelkiállapotomon. És meg is ijedtem, hogy akkor most mit is érzek, mikor szóljak. Na gondoltam biztos, ami biztos legközelebb akkor szóltam, amikor már zsibbadt a kislábamujja is. Ekkor 8 óra 5 perc volt. Elkezdtek bejönni a többiek , hirtelen vagy 10-15-en lettek, sürögtek, forogtak, csacsogtak, pletykáltak. Legszívesebben kiabáltam volna, hogy hagyják abba és dolgozzanak komolyan, mert ha a Babámnak baja lesz.........de persze csak csendben féltem. Felfektettek az asztalra a kinyújtott kezeimet kiszíjazták oldalra és felhúzták a zöld lepedőt szó szerint a szemem elé, aztán az állam alá hajtották. Oxigént kaptam egy csövön keresztül az orromba. Nagyon rendes volt az anesztes asszisztens sokat beszélt hozzám, amit kértem , mert nem akartam hallani a műtéttel kapcsolatos dolgokat, mert kisebb pánikrohamom volt. Nagyon remegtem az érzéstelenítőtől, és attól féltem, hogy megvágják emiatt a Picit, próbáltam koncentrálni, hogy abba maradjon. Néha sikerült. Folyamatos önfegyelemre volt szükségem, hogy a pánik ne hatalmasodjon el rajtam. Éreztem, hogy rángatják nagyon a testem és úgy éreztem, hogy a fejem és a sarkam van csak az asztalon a hasamat pedig a mennyezetig húzzák és szét fogok szakadni. Fájdalmat nem éreztem, de nagyon kellemetlen volt és akkor szinte visszahuppant a testem és szólt a doki, hogy nézzem a BABÁT (8 óra 21 perc). Micsoda!!!!!!!! A BABÁT???????? Már meg is született????? Olyan hirtelen történt és csöpögött a vér a szemembe, de egy másodpercre megpillantottam a CSODÁT.......azonnal könnyek szöktek a szemembe, olyan felemelő egy másodperc volt rögtön kérdeztem, hogy mindene megvan, jól van?????.....és akkor meghallottam a kis hangját, felsírt, meg akartam ölelni, vigasztalni, de nem tudtam, ki voltam kötözve.....elmúlt a sírás....nem értettem, mi a baj, de nem volt semmi, csak már kivitték.

Megkönnyebbültem és már csak vártam, hogy túl legyek rajta. Nem volt kellemes, éreztem, ahogy a belső szerveimet pakolásszák, rendezgetik. Egy nagy hasú asszisztens nő , csak úgy fért az asztalhoz, hogy a kezemet majdnem eltörte, szóltam is, de azt mondták mindig így szokott, ne aggódjak nem törik el a kezem....hát köszi. Hányingerem lett, lassan telt az idő és a Kisfiammal sem tudtam mi van, de tudtam, hogy az Apukája vigyáz rá. Ez megnyugtatott. De velük szerettem volna lenni!

Megkérdezték behozzák-e nekem. Nanááááááá!!!! Az arcomhoz tették, olyan békés és gyönyörű volt, de csak pár másodpercig láttam, mert aztán a könnyek elhomályosították a látásom, de sosem felejtem el és az illatát sem. Olyan isteni babaillatot sosem éreztem. Csak puszilgattam és mondtam Neki mennyire szeretem és milyen szép..........és azóta is ezt mondogatom :))))) és fogom is örökké!